Gecse Géza az ELTE tanáraként Borhi Lászlóval, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársával Varsóban járt, ahol egy nemzetközi történészkonferencián ketten képviselték Magyarországot.

Borhi László "Magyarország szerepe a szovjet birodalomban 1945 és 1956 között" címmel tartott előadást, míg Gecse az orosz birodalmi gondolat és az kormánypolitika összefüggéseiről beszélt az 1870-t követő két évtizedben a Balkánon. Szerinte azért érdekes az orosz külpolitika tanulmányozása ebben a korszakban, mert a közép-kelet-európai térséget az oroszok a 19. század első felében „fedezték” fel, „rájöttek” arra, hogy itt sok szláv nemzet él, amelyek rokonszenveztek velük. Ebből szinte következik, hogy mivel a magyarok nem szlávok, semmi jóra nem számíthattak, ráadásul a velük élő szláv nemzetek
túlnyomórészt csak rosszat mondtak rólunk. Viszont ami ennél is érdekesebb, a lengyelek - szláv mivoltuk ellenére a 19. század második felére még nálunk is rosszabb osztályzatot kaptak az oroszoknál.

Az 1870-nel kezdődő évtized történetének tanulmányozása viszont azért különlegesen érdekes, mert a bolgároknál, akik nemcsak szláv, hanem az oroszokkal azonos vallású nemzet, különösen az 1877-78-as orosz török háborúnak köszönhetően erős rokonszenv alakult ki nemcsak az orosz nép, hanem az orosz cár iránt is. Az 1878-ban létrejött autonóm, majd független Bulgária szorosan együttműködött egészen 1886-ig az oroszokkal, ám ez alatt a 8 év alatt Szófia kapcsolata annyira megromlott Pétervárral, hogy a bolgár elit egyik világháborúban sem az oroszok mellett vett részt. Igaz, a balkáni tapasztalatok hatására nemcsak a bolgárok, hanem az oroszok is megváltoztak. Ezeknek az éveknek a tanulmányozása sok mindenre választ ad, amit korábban nem értettünk – állítja Gecse, akinek Bizánctól Bizáncig címmel másfél éve
jelent meg könyve az orosz birodalmi gondolatról.

A konferencia igen izgalmas problémákkal foglalkozott, hiszen fel lehet tenni a kérdést úgy, hogy ki vagy kik voltak az igazi áldozatai az elmúlt kétszáz esztendőnek, a kelet-európaiak inkább vagy pedig az oroszok, akiknek nemcsak a tágabb kelet-európai, hanem a szűkebb, szovjet birodalmuk is megsemmisült?

A Lengyel Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete (Instytut Historii Polskiej Akademii Nauk) és a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (Instytut Pamięci Narodowej - IPN) szervezésében megtartott konferencián ennél provokatívabbnak tűnő kérdések is voltak. Akik az említett térségben a 18. századtól napjainkig formálisan uralkodó nemzetnek számítottak, az oroszok, tudtak-e vagy igazán jól tudtak-e élni a hatalmukkal? Milyen döntéseket hoztak? Kinek voltak jók ezek a döntések? Ennél több kérdést is felvetett köszöntő beszédében Andrzej Nowak, a rendezvény fő szervezője, a Krakkói Jagelló Egyetem tanára, aki a Lengyel Történettudományi Intézet munkatársa.

A fő kérdésre egyébként a válasz korszakonként is más és más. Geoffrey Hosking, a London University előadója bevezetőjében arról beszélt, hogy az 1970-es évek elejére az orosz népesség a birodalmon belül kisebbségbe került és ettől kezdve az oroszok aránya a Szovjetunión belül apadni kezdett. Szerinte a Szovjetunió megalakulásakor az immár Moszkva-központú államban sok nemzet olyan intézményeket kapott, amilyeneket az oroszoknak azért nem biztosítottak, mert nekik a „birodalomhordozó nép” szerepét szánták. Sajátos ellentmondás, ugyanakkor szükségszerű is volt, hogy a Szovjetunió megalakulása után a birodalom területén az orosz nacionalizmust elnyomták. Sztálin uralkodásának második szakaszában ugyan engedményeket tettek az oroszoknak, ám sok mindent továbbra sem biztosítottak a számukra. A különböző köztársaságoknak például volt saját kommunista pártjuk, míg az oroszok mindvégig csupán a Szovjetunió Kommunista Pártjának a tagjai lehettek. Ebből a megközelítésből maga a térség uralkodó népe: az orosz is áldozatnak tekinthető és ezért azon sem kell nagyon csodálkozni, hogy az orosz lett az egyike azon nemzeteknek, amelyek 1991 decemberében megásták a Szovjetunió sírját.

Hoskingon és az amerikaiakon kívül viszonylag sokan jöttek a konferenciára Oroszország távolabbi területeiről is. Anatolij Remnyov például az Urálon túlról érkezett. A Dosztojevszkij nevét viselő Omszki Állami Egyetem tanára az orosz népesség szibériai terjeszkedésének sajátosságairól beszélt. Remnyov ezt a foglalást a cári hatalommal való kezdetben igen furcsa viszonyt az orosz
államhatalom kiterjesztésének állomásait a szibériai orosz helységnevek megjelenésével, átkeresztelésével szemléltette.
 

Volt, aki egészen friss folyamatokat elemzett. A Birmingham University amerikai vendégtanára, Mark Bassin az 1991 után létrejött Oroszország "neo-eurázsiai" iskolájának három gondolkodóját hasonlította össze: Alekszandr Dugint, Igor Siskint és Vagyim Kozsinovot. Kérdése a következő: van-e Oroszország számára tér Eurázsiában?
 

Andrjzej Nowak, a norvég politológus Johan Galtung meghatározásából kiindulva azt vizsgálta, hogy a központ, a birodalmi nép, az oroszok és a perifériák nemzetei - többek között a lengyelek - közötti viszony mennyire alakult harmonikusan, mikor volt egyensúlyban és mikor került éles konfliktusba. Az értelmiség szerepének és helyzetének tanulmányozása azért is érdekes, mert a 18. századtól kezdődően a különböző korszakokban más és más volt a kép – állitotta Nowak. A napóleoni háborúk idején élt Csicsagov orosz admirálisnak
tulajdonítják azt a megállapítást, hogy míg Nagy Katalin hódításai a 18.
században az Orosz Birodalom erejét növelték, az utána következő uralkodóknál, különösen a 19. században az orosz expanzió inkább csökkentette, semmint növelte a birodalom erejét.

Idő és a tér összefüggéseiről a moszkvai RGGU tanára, Leonyid Gorizontov beszélt - eleinte lengyelül, majd előadását oroszul folytatta és így is fejezte be. Gorizontov idézte a hivatalos népiség egyik fő képviselőjét, Grecset, aki a krími háború idején úgy látta, hogy Lengyelország bekebelezése túlságosan megfeküdte Oroszország gyomrát. „Négy millió hazaárulóval növeltük birodalmunk területét, ahelyett, hogy békén hagytuk volna őket.” Gorizontov a határproblematikát sem kerülte meg.
 

Hol ütközött az Orosz Birodalom olyan akadályokba, amelyek képesek voltak megállítani? Idézett II. Miklósnak és a Kaszpi-terület főparancsnokának, Kuropatkinnak a beszélgetéséből, amelyben a későbbi hadügyminiszter az orosz cárt az afganisztáni hódítás hiábavalóságáról igyekezett meggyőzni, amikor azt mondta a cárnak, hogy "megállni sokkal nehezebb, mint előretörni". Ugyanis igen sokba kerül megtartani az említett területet és az oroszok valószínűleg a britekhez hasonlóan járnak, akiknek végül fel kellett adniuk hóditásaikat.
 

A lengyel Wlodzimierz Marciniak, a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének kutatója egy évszázaddal később dolgozta fel ugyanezt, vagyis a tér szerepét az orosz társadalmi vitákban.
 

A Litván Történettudományi Intézet képviseletében Darius Staliunas az Orosz Birodalom nyugati tartományaiban, vagyis az ún. Észak-nyugati Határvidéken, a mai Belarusz és a Baltikum területén folyó vallási hittérítéssel egybekötött orosz politikát hasonlította össze a lengyel területeken folyó oroszosítással. A 19. század végére a baltiak ellen folyó orosz politika "felpuhult" és ennek különleges okai voltak – hangsúlyozta.
 

A Tokiói Egyetemen végzett Hiroaki Kuromiya, aki most az Egyesült Államokban a Bloomington-i Indiana University vendégtanára "Sztálin, a lengyelek és ukránok" című előadásában a két világháború közötti szovjet politikát áttekintve arra a következtetésre jutott, hogy Sztálin tudatosan kihasználta a különböző népek egymással szembeni előítéleteit, ám döntései meghozatalában saját érzelmeitől
függetlenül, e népek súlyát mérlegelve döntött, ezért nemcsak az említett nemzeteket lehet a szovjet diktátor áldozatának tekinteni, hanem valamennyi népet, amely a Szovjetunióban élt.
 

A Sztavropoli Egyetem fiatal kutatója, Igor Krjucskov "Két birodalom áldozatai" címmel az I. világháború alatt az orosz fronton hadifogságba esett lengyelek sorsáról folytatott kutatásairól számolt be. Nemcsak 1917-ben, hanem már 1916-ban, vagyis még II. Miklós uralkodásának idején könnyítettek nemcsak a lengyelek, hanem a németek és a magyarok sorsán, akik "valódi ellenségnek" számítottak, nem úgy mint a csehek, szlovákok, ruszinok vagy szerbek. A hadifoglyok egyébként annyira sikeresen beilleszkedtek az észak-kaukázusi orosz
életbe, hogy a helyi orosz férfiak felháborodva kérvényezték a pétervári hatóságnál - ivartalanításukat – állította előadásában Krjucskov.

Kijevből Andrij Portnov 18. - 19. századi témában adott elő, azonban mivel a Modern Ukrajna (Ukraina Moderna) folyóirat főszerkesztője, a folyóirat ismertetésére szervezett külön esten ő volt a „kiemelt vendég”.
 

Janusz Bugajski, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (Center for Strategic and International Studies - CSIS) kutatójaként Oroszország illetve Putyin pragmatikus birodalmi politikájának újraalakításáról azért tartott angol nyelvű előadást. Az Egyesült Államokban született Bugajski ugyanis angolul könnyebben tudta mondanivalóját összefoglalni, mintha ugyanezt lengyelül tette volna.

E cikk képekkel és mozgóképekkel bővített, interjú formájában elkészült változatát a következő helyen találja meg:
http://www.gecse.com/090305_Vars.htm