Emlékeztető

A Magyar Rádió reprezentatív szakszervezeti képviselőinek és újságíróinak 2005.szeptember 7-i találkozójáról

 

 

Jelen voltak az ÜT, az MRDSZ, a RÁMÜSZ és az RDT képviselői. (A FRÁSZ képviselői - szabadság miatt - nem.)

 

Nyakas Szilárd elmondta, hogy valamivel több, mint három éve szó volt róla, hogy szerkesztői tanácsot hozzanak létre a szakszervezetek. Akkor ezt az RDT ellenezte, mert politikai jellegűnek tartotta. Érdemes utánanézni, akár meg is írni - állapította meg Gecse, hogy tanulhassunk belőle.

Mezei Károly beszámolt arról a találkozóról, amelyet a Hírközlési Szakszervezet egyik vezetőjével, Lázár Andrással szerveztünk. Van nekik egy média-szekciójuk. Mániájuk, hogy a rádiósok és televíziósok is megjelenjenek a berkeikben. Mind a Magyar Televízióval, mind a Magyar Rádióval, mind a Duna Televízióval van kapcsolatuk. Politikusokat, például Szalai Annamáriát, Szente Pétert, Pető Ivánt és Újhelyi Istvánt  is meghívták már. Nagy érdekvédelmi tapasztalatuk van tehát médiaügyekben is. Ingyenes jogsegélyszolgálattal, infrastruktúrával tudnak bennünket segíteni. Lázár András kifejezetten jónak tartja kezdeményezésünket. Ugyanakkor megállapította, szerencsésebb  lenne, ha a rádión belül nem lennének széttagolva a szakszervezetek, ez ugyanis a mindenkori munkáltatónak kedvez.

Mezei megállapította: a szakmai konzultatív tanács legfontosabb feladatának azt tartja, hogy szakmai kérdésekben fogalmazzon meg véleményt, ugyanis most hivatalból kizárólag a munkáltatónak, illetve a munkáltatói jogú vezetőnek van lehetősége arra, hogy véleményt mondjon arról, hogy egy műsor milyen. Az etikai bizottság gyakorlatában pedig épp az év eleji Molnár Balázs-ügy volt az, amikor kiderült, hogy az etikai bizottság szakmai kérdésekben nem hozhat döntést. Nem győzi hangsúlyozni, hogy kifejezetten jónak tartja, hogy a szakszervezetek delegáljanak küldötteket a szakmai konzultatív testületbe. Akár azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az Üzemi Tanács képviselője is benne legyen, illetve a szakszervezeteken kívüliek közül az ÜT válasszon embert a testületbe.

Mezei azt is elmondta, hogy Lázár úgy látja: nincs értelme bejegyeztetni mondjuk egyesületként a szakmai konzultatív tanácsot.

Csiky Dénes megjegyezte: a rádiósok közül sokan ún. művészeti szakszervezetekben vannak. Velük mi lesz?

Nyakas Szilárd elmondta, hogy az RDT, MRDSZ, FRÁSZ tagjai között is vannak például énekkarosok, tehát e szakszervezetek az ő érdekeit is képviselni tudják. Ráadásul alapvetően újságírói problémákról van szó. Jó ötletnek tartja, hogy forrásért először a Magyar Rádió menedzsmentjéhez forduljunk, továbbá azt is, hogy a kollektív szerződésbe kerüljön be a szakmai konzultatív tanács, mint szervezet.

Kiss Erzsébet megjegyezte, hogy az új kollektív szerződést majd csak az új elnökkel lehet aláíratni.

Dér István megjegyezte, hogy a szakmai konzultatív tanácsot a menedzsmenttől teljesen függetlenül érdemes létrehozni.

Nyakas Szilárd amellett foglalt állást, hogy az "önmagán belül", vagyis saját szakszervezeti kereten belül legyen.

Csiky Dénes igen fontosnak tartotta, hogy pontosan tisztázva legyen, hogy a szakmai konzultatív tanácsnak mi a célja és a feladata, hatásköre pontosan mire és mire nem terjed ki. Szerinte is fontos, hogy a reprezentatív szakszervezetek mindegyike képviseltesse benne magát. A szakszervezeten kívülieket pedig az Üzemi Tanács képviselje.

Dér István rákérdezett: ha a szakszervezetek a rádión belül egyeztető bizottságot nem tudnak létrehozni, akkor miért kísérletezünk most e testület létrehozásával?

Éppen ezért - válaszolta Nyakas Szilárd, hisz ennek a testületnek a feladata lenne az is, hogy ezt az egyeztetést szakmai keretek között létrehozza.

Dér István azt mondta: valóban az lenne az igazi, ha a négy szakszervezet a hatékonyabb érdekképviselet érdekében egyesülne. Így „levegőben lógónak” érzi a testületet.

Nyakas Szilárd szerint épp az a feladat, hogy ne "lebegjen". A szakmai konzultatív testület szankciók helyett ajánlásokat fogalmazhatna meg. Mindenképpen meg kellene találni a kapcsolatot  a MR Műsorelemző és Egyeztető Csoportjával.

Mezei Károly erre azt mondta, hogy az MR Műsorelemző részlege a menedzsment része, hisz azt a munkáltató hozza létre. Nyakas Szilárd erre azt válaszolta, hogy ettől függetlenül szükség lenne a kapcsolat megteremtésére.

Mezei elmondta: ő azt tartaná például fontosnak, hogy ennek analógiájára az etikai bizottsági ügyeknél – ha úgy adódik - az etikai bizottság kérje fel a szakmai konzultatív tanácsot a szakmai vélemény kialakítására.

Gecse Géza elmondta: tény, hogy Borenichtől érkezett egy e-mail, hogy a FRÁSZ  tisztújítás előtt van, ők a szakmai konzultatív testület ügyével foglalkozni fognak, vagyis a FRÁSZ csatlakozására mindenképpen számítunk, de ne hagyjuk veszendőbe menni a fennmaradó időt. Fontosnak tartja, hogy továbblépjünk, mert december egyre közelebb van. Rákérdezett, hogy a jelenlévők mit tartanának ideálisnak illetve reálisnak: szignálják ki a jelenlévő szakszervezeteknek, hogy tegyenek az asztalra mindannyian a konzultatív tanács működésére vonatkozó koncepciót és legközelebb azt vitassuk meg, vagy készüljön egy olyan átmeneti tervezet, amiről vitatkozni lehet?

Mezei Károlytól azt kérdezte: át lehet-e alakítani az etikai bizottság eljárási szabályzatát viszonylag egyszerű „behelyettesítéssel” úgy, hogy az a szakmai konzultatív tanács számára irányadó lehessen?

Abban az esetben, ha a szankciókat ajánlásokra változtatjuk – volt Mezei válasza.

Dér István megkérdezte: kap-e az elnökségtől az etikai bizottság anyagiakat?

Mezei Károly a következőket válaszolta: az Etikai Bizottság elnöke és titkára az Elnöki Hivataltól rendszeresen - az ÜT vezetőjéhez hasonlóan - tiszteletdíjat kap, de a külső szakértők esetleges javadalmazása is az Elnöki Hivatal dolga. (Ilyenre még nem került sor eddig, tehát nincs kipróbálva, hogy valóban adnának-e, különösen, ha a menedzsment ellen állást foglaló szakértőt kellene kifizetni.)

 

A jelenlévők egyhangú szavazással megbízták Gecse Gézát, hogy a fellelhető szabályzatok alapján (akár teljes szövegrészeket szó szerint átvéve, az ORTT Panaszbizottsága eljárási szabályzatát áttanulmányozva, az Antall-féle szöveget is felhasználva) jó két hét múlva készítsen el egy ügyrend vagy működési szabályzat tervezetet.

2005.szeptember 25-ig tehát egy olyan vázlatnak kell elkészülnie, amely preambulumában megfogalmazza a célokat, a konzultatív testület feladatait, hogy a jogosítványai mire terjedjenek ki, ami kiindulási alapnak jó lesz.

 

Csiky Dénes vállalta, hogy a többi szakszervezettel szívesen tárgyal.

Támogatjuk a különböző közszolgálati médiumok szakszervezeteinek kapcsolatteremtését, mindazt, ami kicsit is előbbre viszi a minőségi munkavégzés feltételeinek javítását. Ez igazi szakszervezeti feladat - hangsúlyozta Dér István.

 

Megállapodtunk arról is, hogy  2005.szeptember 28-án, szerdán 14.00-kor, az Üzemi Tanács termében találkozunk a legközelebb (Magyar Rádió, Olasz épület 123-as szoba), ahol rád is számítunk!

                                                                      

Budapest, 2005.szeptember 22.

Csiky Dénes

Dér István

Mezei Károly

Nyakas Szilárd

Gecse Géza